Keresés
  • Vass Richárd

Utókezelés ékszer behelyezés után

Frissítve: 2019. máj 17.

Az első hónap teendője:

  • A belőtt ékszert mindennap meg kell forgatni az cimpában, lehetőleg fürdés közben vagy közvetlenül utána. Fogjuk meg a piercing fejrészét és jobbra- balra forgatva mozgassuk meg. Erre azért van szükség, hogy az ékszer a belövés után ne száradjon bele az orr-vagy fülcimpába. Semmi problémát nem okoz, ha a frissen szúrt lyukat víz éri, sőt a nedves, felpuhult cimpába sokkal könnyebb az ékszert megforgatni.

  • Naponta egyszer körbe kell törölgetni a cimpát az ékszer alatt, mert a felgyülemlett szennyeződések (izzadság, por, szappan maradék, smink...stb) gyulladást okozhatnak. A törölgetést egy nedves, alkoholmentes törlőkendővel (popsitörlővel) célszerű megtenni. Óvatosan húzzuk ki egy kicsit az orrékszer majd a lyuk környékét törölgessük át.

  • Juttassunk a lyuk köré az ékszer alá egy kisebb mennyiséget az utókezelő készítményből reggel és este.

  • A kamilla vagy az alkohol használatát az utókezelésnél nem javaslom, mert nagyon kiszárítja a bőrt! Ne szárítsuk inkább hidratáljunk a bőrt.

  • A belőtt ékszert az első hónapban nem szabad kivenni. Egy hónap szükséges ahhoz, hogy a piercing szára körül a cimpa hegesedjen és kialakuljon egy stabil átjárhatóság.

A belőtt ékszer első cseréje:

Egy hónap elteltével a piercing cserélhető, amit úgy praktikus megtenni, hogy cseppentünk egy csepp olajat az orrcimpára az orrlyuk köré (közvetlenül a csere előtt), majd a belőtt ékszert egy határozott mozdulattal kihúzzuk. Ezután a csereékszer szárát is megolajozzuk és egy könnyed mozdulattal visszahelyezzük a orrcimpába. (Kis mennyiségben, bármilyen tiszta, akár étkezési olaj is használható a művelethez)



A következő hónapok teendői:

  • Egy hónap után cserélhető a belőtt ékszer, de maradhat is. Amennyiben nem tervezed kicserélni az ékszert, viselheted huzamosabb ideig is, hiszen az ékszerek kiváló minőségű, garantáltan nikkelmentes ötvözettel készültek, amik lehetővé teszik a folyamatos problémamentes viselést.

  • Függetlenül attól, hogy kicserélted vagy sem a belőtt ékszert nagyon fontos folyamatos viselés mellett, hogy legalább havonta egyszer ki kell venni az ékszert (legyen az bármilyen anyagból is) és alaposan át kell mosni az orrcimpát és az orrékszert is meleg, szappanos vízzel.

  • A cimpán a lyuk, ékszer hiányában összenőhet. Nem szabad huzamosabb ideig a cimpát piercing nélkül hagyni. Azért nő össze gyorsan, mert a cimpán a lyuk nem egy természetes állapot. Szervezetünk az lyukat sérülésként értelmezi, igyekszik ezt a lehető legrövidebb idő alatt (ékszer hiányában) regenerálni majd visszaállítani az eredeti állapotot, ami nekünk bosszúság a szervezetünknek viszont egy természetes feladat. A regenerációs folyamat fiatalabb korban gyorsabban idősebb korban lassabban megy végbe.

  • Az ékszer cseréjénél (főleg az első cserénél) mindig használjunk olajat vagy zsíros krémet annak érdekében, hogy gördülékenyebben menjen az ékszerek cseréje és mindenképpen használjunk utóápolót, amit Tőlem s tudtok venni.

Fülcimpa

  • Minimum 6 hétig folyamatosan viseld a fülcimpába helyezett fülbevalót.

  • A hatodik hét letelte után nyugodtan eltávolíthatod, és helyezhetsz be másikat.

  • A füllyukasztás utáni 6 hónapban ne viselj akasztós vagy nehéz és lógós fülbevalót. Az ékszer fülön áthaladó része legjobb, ha nikkelmentes orvosi acélból készül vagy más hipoallergén anyagból. A Sensitive by Studex kollekció hipoallergén fülbevalói tökéletesek erre.

  • Apró duzzadás és/vagy pirosság előfordulhat, ez teljesen normális. Ezeknek 48 órán belül el kell múlniuk, amennyiben követed fenti instrukcióinkat. Túlzott fájdalom, duzzadás vagy pirosság esetén, azonnal kérd ki orvos véleményét.


A fül porc területe

  • Minimum 12 hétig folyamatosan viseld a fülbevalót. A fül porcos részébe mi barbell típusú fülbevalót ajánlunk.

  • A 12 hét letelte után a fülbevalót eltávolíthatod és helyezhetsz be másikat.

  • Újabb 12 hónapig csak lyukasztás utánra szánt fülbevalókat viselj. A fülön áthaladó része legjobb, ha nikkelmentes orvosi acélból készül vagy más hipoallergén anyagból.

  • A fülporc természetéből fakadóan a gyógyulási időszak alatt extra törődésre van szükség. Apró duzzadás és/vagy pirosság előfordulhat, ez teljesen normális. Ezeknek 48 órán belül el kell múlniuk, amennyiben követed fenti instrukcióinkat. Túlzott fájdalom, duzzadás vagy pirosság esetén, azonnal kérd ki orvos véleményét.

  • Fontos: A helytelen utókezelés vagy orvos felkeresésének elmulasztása felmerülő gondok esetén el nem tüntethető heg keletkezéséhez vezethet a fülporcon.

Néhány jó tanács probléma esetén:

Amennyiben a cimpa váladékozik, pirosnak, duzzadtnak látod, minden esetben kezelni kell néhány napig. Javaslatom szerint a piercinget NEM szabad kivenni a probléma ellenére sem, a kezelést az ékszerrel együtt kell elvégezni, ellenkező esetben összenő a szúrás helye. A kezeléshez jól használható készítmények a Sudocrem, Tetran vagy Gentamycin (utóbbi két krém recept nélkül patikákban is kapható). Ezen készítmények nagyon hatékonyak. Egy fogvájó segítségével egy kisebb adag krémet kell juttatni az érintett területre az ékszer alá naponta akár többször, mindaddig amíg a probléma fennáll. A gyulladás megszűnte után ki kell venni az ékszert, alaposan meg kell tisztítani és a jövőben nagy hangsúlyt kell fektetni az cimpa folyamatos tisztán tartására az ékszer alatt.

56 megtekintés
  • Black Facebook Icon
  • Black Instagram Icon
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now